PFLA Felcsút – UTE

A Bajnoki pontversenyben a Hatodik helyen álló Felcsútra mentünk bajnokira.
 Többen vereségre számítottak, valaki győzelemre, valaki pedig egy jó kis mérkőzésre.
Szép napsütötte időben és kisebb tájfunban kellett a bajnokit lejátszani.
A csapatkapitány Rutin Róka lévén az első félidőben azt a térfelet választotta, ahonnan a szél támogatott minket. Egy baj volt ezzel. Nem tudtuk nagyon kihasználni, de sikerült egy gólt bepasszírozni a catanaccioban felálló akadémistáknak.
Félidő.
A második játékrész most már a mi oldalunkra tevődött át, de sikerült egy kontratámadásból ismételten bevenni az ellenfél kapuját.
És itt kezdődik a történet, amire én nagyon haragszom.
2-0.
Vezetünk.
 És mi történik… pontosan az, mint a Gödöllő ellen, hátradőltünk, elhelyezkedtünk kényelmesen a nagy karosszékben és vártuk, hogy majd mindjárt vége.
Nem így lett.
Ez a vezetés az edző rémálma. És pontosan azért amiért 2-2 lett a végeredmény. Ha az ellenfél talál egy gólt, náluk van az előny lélektanilag, mentálisan. Mi meg összeroppanunk. Meggyőződésem, ha tovább tart a mérkőzés,pont nélkül kullogunk haza.
Egy sima mérkőzést sikerült elveszítenünk. És szándékosan mondom ezt. Számomra ez egy vereséggel felérő döntetlen volt.
Azt kellene tudatosítani a kis fejekben, hogy mérkőzés a 3-as sípszóig tart. Addig meg kell szakadni a pályán. Nem lehet mozizni sem 2-0-ás sem pedig nagyobb arányú vezetésnél.
Legyen ez mindenkinek tanulság.